Chapter 1

Na halihó mindenki!

Meg is hoztam a blogunk első részét. Őrületesen hálás vagyok már most a komikért, feliratkozókért. Hihetetlenül jól esik. Szerencsére már úgy ahogy a kinézet is kész van. Még egy-két dolgot alakítok rajta. Remélem tetszik nektek is! 

Ha elolvassátok az első részt komizzatok, hogy tudjam tetszik-e az irány amerre haladok az írásban. Azt, hogy részek milyen gyakorisággal lesznek, még mindig nem tudom. De igyekszem!

Jó olvasást, puszi!

Fanni xx

Balázs szemszöge

-Király ez a hely! Már a szállodai ellátás miatt érdemes volt bekerülni a válogatottba. –poénkodik Nagy Ádám miközben a teraszról sétál vissza a kellemes hőmérsékletű szobába. Csodálatos kilátás van a teraszról, nem meglepő, hogy elégedett. A szálloda kinti medencéjére néz a szobánk, amit itt-ott pálmafák díszítenek.

-Hát ja egész jó. –reagálok kijelentésére kevésbé lelkesen. –Na végre! –kiálltok fel amikor megtalálom a fürdő alsómat.

-Most akarsz menni? –vonja fel Ádám a szemöldökét kissé meglepetten.

-Ja. Mivel utána ebéd, délután pedig megyünk edzeni. –válaszolom neki gyorsan, és már benne is vagyok a kényelmes shortba. Látom, hogy arcán átsuhan a megvilágosodás, mire rácsapok a vállára és a fürdőbe megyek. –Gyorsan döntsd el, mert itt hagylak.

-Na jó megyek veled. Vétek lenne kihagyni. –hallom ahogy feltúrja a bőröndjét, és mire a tükör elől ellépek, már Ő is napszemüvegben, papucsban, törölközővel a vállán várja, hogy induljunk.

-Ez a beszéd haver!

Én is felveszem a napszemüvegemet, valamint magammal viszem a telefonomat és a szobakártyánkat.

Kellemes zene szól a medence körül pihenő embereknek, akik nagy része azt sem tudja, hogy mi az EB miatt itt vagyunk elszállásolva. Kapunk egy pár kétkedő pillantást mialatt a kiszemelt napágyhoz sétálunk. Letesszük a cuccainkat, és akármennyire is tudom, hogy nem szabad megzavarni a lustálkodó vendégeket, dübörög bennem az adrenalin, hogy hatalmasakat ugorjak a viszonylag mély medencébe. Ádám sunyi módon először rám, majd a túloldalt napozó, két barnahajú lány felé pillant. Veszem a célzását, ezért mind a ketten kicsit távolabb sétálunk a medence peremétől, hogy nagyobb lendületet tudjunk venni. Egyszerre futunk neki, és hatalmas bombát ugrunk aminek következtében természetesen rengeteg víz landol oda kinn a földön. Vagy inkább a lányokon. Alig bukok föl a víz alól, már hallom is a sopánkodásokat, mire jóízűen nevetek.

-Nem jöttök be? –kérdezi őket Ádi, majd közelebb úszik hozzájuk.

-Nem igazán szeretném, ha vizes lenne a hajam. –húzza el a száját a kissé barna bőrű lány. Bizonyára nem európai. Nem csak göndör haja, de lábai is szép hosszúak.

-Ennél vizesebb már nem igen lehet. –mosolygok rá kedvesen, majd intek. –Balázs.

Arcán apró mosoly bujkál, ajkába harap és úgy válaszol.

-Tatjana. Honnan valósiak vagytok?

-Magyarország. Az EB miatt vagyunk itt. –feleli Ádám.

-Oh az remek, ti is szurkolni jöttetek? –kérdezi a Tatjana melletti lány.

-Hát nem igazán. –nézünk össze vigyorogva Ádámmal. –Téged, hogy hívnak? –kérdezem a még ismeretlen leányzót.

-Lili vagyok. –küld egy szép mosolyt felénk.

-Ő Ádám, együtt jöttünk. Ti a szurkolás miatt vagytok itt? –faggatom tovább őket.

-Igen, két napja érkeztünk. Voltatok már a városba? –kérdezi Tatjana.

-Nem, de délután megyünk. Lesz egy kis dolgunk arra… –válaszol Ádám titokzatosan. Bizonyára a két lány nem ismer minket, mert akkor már letámadtak volna. Még mielőtt tovább kérdezősködnének én veszem át a beszélő szerepét.

-Gyertek már be! Igazán jó a víz.

-Ha nem is a víz miatt, miattunk. – hangosan felnevetek, azon amit Ádi mondott.

-Hallottátok a srácot!

Kissé vonakodva, de csak beadja a két lány a derekát és beúsznak oda hozzánk. Beszélgetünk még egy keveset és kiderül, hogy Portugáliának szurkolnak, mert, hogy ott születtek. Lelombozódom egy csöppet, de hát még messze van az EB vége, addig változhat a véleményük. Rövid eszmecserénk után, a vízben mulatjuk velük az időt. Ugrálunk, nevetünk, teljesen kikapcsolódunk. Pont annyira, hogy nem is nézzük az időt. Az időt ami nagyon elszaladt.

Lara szemszöge

-1 órára terítik meg az asztalt, ugye? –kérdezem Laurát, aki a következő heti beosztást nézegeti.

-Hmm? Mit kérdeztél? Bocsi nem figyeltem. –teszi le a lapot az asztalára.

-1-re mennek ebédelni, nem?

-Igen úgy tudom, ha gondolod lemehetünk megnézni, hogy állnak a dolgok.

-Igen le kéne. Legalább az első alkalommal. –egyezem bele és felállok az íróasztal mellől.

Szótlanul sétálunk az amúgy is csöndes folyosón. Én az előttem álló teendőken gondolkozom, Laura pedig…hát ő nem tudom. Legalább is addig a percig nem tudtam.

-Mit gondolsz róluk? –nyögi ki ami a szívét nyomja. Szemöldökömet összevonom, fogalmam sincs miről beszél.

-Kikről? –fordulunk be a lépcsőn ami egyenesen a főbejárathoz vezet.

-A Magyarokról, mármint a csapatról. –néz egyenesen a szemembe. Elgondolkozom a kérdésén, amit feltett és egyértelmű tény villan be fejembe.

-Kivele Laura, melyik srác tetszik?

Arca elsápad, kicsit megijedek, hogy leesik a lépcsőn. Hevesen rázza a fejét, tiltakozás ként.

-Nem nem nem, semmi ilyesmiről nincs szó. Csak gondoltam megkérdezem te neked mi a véleményed róluk. Elvégre 2 hétig minimum itt lesznek velünk. – hadarja gyorsan, hogy kimentse magát a slamasztikából.

-Hát, igazság szerint, nem nagyon ismerem őket. De az első benyomásom pozitív róluk. Ami szerintem azért fontos. – mire kimondom az utolsó szavakat meg is érkezünk az étterembe, ami a szállodához tartozik. A csapat már ott ül és éppen valami fontos megbeszélés zajlik. Természetesen már egyikőjük sem azt a ruhát viseli amiben megérkeztek. Legtöbbjük átváltott a kényelmesebb piros-fehér-zöld színű melegítőre. Nem akarom megzavarni az eszmecserét ezért, Laurával kissé távolabb állunk meg.

-Nincs kedvünk csinálni ma valamit este? –suttogom Laurának halkan. Mi nem csak kollégák, de remek barátnők is vagyunk.

-Mire gondolsz?

-Hát konkrét ötletem nincsen. Csak valami lazítós péntek estére gondoltam. –rántom meg a vállam és tekintetemet végig futtatom a precízen figyelő srácokon. Igazából egyiküknek sem tudom a nevét, vagy is, kaptam névsort, de archoz kötni nem tudom őket. 3-4 srác ahelyett, hogy a puha székeken ülne, inkább az oszlopot támasztják nem messze Storck-tól és úgy gyűjtik be az infót. A hozzám legközelebbi srác tőlem nem sokkal magasabb, vékony helyes arca van. Elmosolyodok ahogy meglátom kissé elálló füleit. Haja szépen van igazítva, szemei pedig akár csak a délelőtt srácnak kéken izzanak. A mellette álló fiú sokkal, de sokkal magasabb. Hogy nőhet meg valaki ennyire? Van köztük legalább 20 cm. Tetőtől talpig végig nézem és elalélok izmos lábain, illetve felső testén. Ahogy arcát vizsgálom észre veszem, hogy Ő is engem néz. Rám mosolyog, mire én is visszamosolygok, de el is kapom róla a tekintetemet. Te jó ég! Lebuktam, hogy bámulom! Király Gábor áll a magas srác mellett. Igen, egyedül az Ő nevét tudom biztosan. Ő is magas, és szintén melegítőnadrágban van. Kivételesen nem mackó nadrágban. Ő az egyik olyan játékos akinek a nevét még itt Franciaországban is sokan emlegetik. Csak puszta kíváncsiságból visszapillantok az óriás, de helyes srácra, aki most feszülten az edzőt figyeli. Elidőzik tekintetem erős állkapcsán és jól fésült séróján. Addig nézem már megint, hogy lyukat égetek sima bőrében. Mintha csak megérezné ezt, válla fölött hátra néz, és fogait kivillantva rám mosolyog.

-Szalai Ádám téged néz…– bök oldalba Laura.

-Hogy kicsoda? –eszmélek fel a bambulásból, és asszisztensemre irányítom tekintetem.

-Hát ő. – mutat fejével a magas srácra. Hmm szóval Ádám!

-Igen?! Észre sem vettem. –rázom meg a vállam és úgy teszek Laura előtt mintha semmit nem észleltem volna az egészből. Bernd Strock int nekünk, hogy nyugodtan menjünk oda, mert befejezte amit mondani szeretett volna. Kecsesen sétálok, figyelek a lépéseimre. Semmiképpen sem akarok elesni a cipőmben. Éppen beszédre nyitnám a számat, amikor a vezető edző feltesz még egy kérdést.

-Hát Dzsudzsi és Ádi hol vannak? –forgatja a fejét körbe, remélve, hogy megpillantja őket valahol. Még ha tudnám is, hogy kik ők. Egyből szöszmötölés és sutyorgás veszi kezdetét, nem igazán tudja senki merre lehet az a két srác.

Hirtelen hatalmas kacagás hangzik a folyosó végéről, ahonnan bejöttünk. Nyílik az ajtó és egy szőke illetve barna hajú fiú ront be rajta…fürdő shortban. Balázs és Ádi, minden bizonyára. Futnak, hogy az ebédet időben elérjék, de közben nagyon nevetnek. Amint meglátják, hogy már mindenki itt van és az egész csapat őket nézi, ledermednek. Nem is merek a mellettem álló edzőre nézni, mert minden bizonyára, ölni tudna a tekintetével abban a pillanatban. Szép lassan csatlakoznak hozzánk, de annyira zavaró a helyzet, hogy Ők sem tudnak mit kezdeni vele. A magas szőke srácot felismerem. Ő segített összeszedni a szétszóródott lapokat mikor megérkeztek. Akaratlanul is megnézem félmeztelen testét, amin a vízcseppek még látszódnak. Hasa nem kigyúrtan kockás, de a női tekintetet egyből megragadja. A mellette álló fiatalabb srác a kezét tördeli, elég ideges lehet.

-Még is hol voltatok Balázs? –kérdezi szigorúan az edző.

-Csak fürdeni voltunk. Elnézést, megcsúsztunk…mármint az idővel. –vigyorodik el kissé lapos poénján, de a többi csapat társa jót kuncog ezen, amivel megtörik a jég és a feszültség is a légkörben. Megforgatom szemeimet, de meg kell hagyni van humor érzéke a srácnak. Idegen tekintet érzek magamon, és nem hiába, hiszen Balázs (már a nevét is tudom, szuper!) és csapat társa Szalai Ádám is engem figyel. Nem tudok megálljt parancsolni magamnak, és így teljesen belepirulok, amiért a két srác engem bámul. Nem is értem, hogy lehetséges, hogy mind ez történjen, miközben csak azért jöttem le Laurával, hogy csekkoljuk rendben megy e az ebéd…